allegralogo

Tíz éve a skálán!

  • Allegraquartet
  • Allegra vonósnégyes
  • Allegra Miskolc

Lehet klasszikus zenét játszani csöppet sem klasszikus módon?

Lehet alkalomhoz illő egy-egy produkció?

Lehet egy vonósnégyes több mint négytagú?

IGEN

Mert az Allegra Vonósnégyes egy kreatív és dinamikus csapat. Sok éves kamarazenei tapasztalattal a klasszikus stílus mellett a vonósnégyes új lehetőségeit is bemutatjuk közönségünknek.

Mert az alkalomhoz és a közönséghez alkalmazkodunk, műsorainkon Bachtól az ABBA-ig szinte minden korszak és minden műfaj szerepel.

Mert együttesünk szívesen lát vendégül ének-és táncművészeket, akikkel örök élménnyé varázsoljuk koncertjeinket.

Az Allegrával megkoronázhatnak minden kulturális eseményt, társasági és céges rendezvényt, konferenciát, esküvőt és kiállítás megnyitót a felszabadító zenén keresztül, és garantáltan minden korosztály szívéhez megtalálják a kulcsot!

Ön miért hagyná ki?

MERT ?

Tagok

Plachi Rita

Plachi Rita

I. Hegedű

Bátonyterenyén, majd a budapesti Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában Vermes Mária növendékeként, később Miskolcon Gál Károlynál végeztem zenei tanulmányaimat. A diploma megszerzése óta a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál játszom. Rajongok a gyermekekért, és akkor vagyok a legboldogabb, ha koncertjeinken láthatom a csillogást a kis szemekben.

Zabolotniuc Carla

Zabolotniuc Carla

II. Hegedű

Németországban születtem hegedűs szülők gyermekeként. 5 évesen kezdtem hegedülni, tanulmányaimat Miskolcon és Budapesten végeztem. Most a Miskolci Nemzeti Színház zenekarának és a Miskolci Szimfonikus Zenekar vagyok tagja. Számos zenei irányzat sokféle formációjában játszhattam szerte a világban, de szívemhez legközelebb a kvartettben való muzsikálás áll, mert ebben a műfajban a találom meg a legközvetlenebb a kapcsolatot a közönséggel.

Monok Ildikó

Monok Ildikó

Brácsa

Miskolcon születtem és iskoláimat is itt végeztem. Tanáraim Kossuth Gábor, Fejérvári János és Miklós Dienes András voltak. A diploma megszerzése óta a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagja vagyok. A kamaramuzsikálást Gál Károly kamara óráin szerettem meg, és akkor határoztam el hogy olyan kvartettben szeretnék játszani, akikkel sikerül ezt a műfajt a közönséghez minél közelebb hozni. Ez lett nekem az Allegra.

Vass Eszter

Vass Eszter

Cselló

Tiszaújvárosban kezdtem csellózni, majd Miskolcon folytattam, ahol diplomámat Iván Kláránál szereztem 1999-ben kitűnő eredménnyel. Ettől az évtől a Miskolci Nemzeti Színház zenekarában,majd 2004-től a Miskolci Szimfonikus Zenekar cselló szólamában játszom. Szeretem a vidám embereket, és azért csatlakoztam az Allegrához, hogy velük is mosolyt tudjak csalni az emberek arcára!

Ajánló

Műsorajánló rendezvényekhez, konferenciákhoz, bálokhoz, fogadásokhoz,
esküvőhöz, kiállításhoz, vagy ahol már kevés a szó…

Tessék válogatni!
Bachtól az ABBA-ig

Igazi zenei csemegéket hallhatnak azok, akik részt vesznek vonósnégyesünkkel egy zenei időutazásban. Tanúi lehetnek, hogyan jutunk el klasszikus vonósnégyessel a régi századok zenéjétől a XX. század pop világáig.

Örökzöld operett

Aki ezt a koncertünket hallgatja, részese lehet annak az örök ifjú, csillogó világnak, amit Lehár Ferenc, Kálmán Imre és más operett szerzők fülbemászó dallamai idéznek. (Igény szerint énekes szólista is társulhat a produkcióhoz.)

Musical est

Manapság az egyik legnépszerűbb műfaj. Mi eljátsszuk Önnek az Operáz fantomja, az Evita, a My fair lady és más világsikert aratott musical örökzöldjeit.

Mozi, mozi, mozi…

Keresztapa, Star Wars, James Bond, A karib tenger kalózai... Csak néhány cím a jól ismert mozi sikerekből, amiknek híres filmzenéit óriási sikerrel játssza az Allegra minden koncertjén.

Azok a boldog békeidők…

A 20-30-as évek hangulatát tükröző előadásunkon a pesti kávéházak, füstös lokálok atmoszféráját élvezhetik Horváth Jenő, Fényes Szabolcs és más kedvelt századi eleji slágerszerzők emlékezetes dalai által.

Tango forever

A szívünk csücske!
Koncertünk pilléreit a legismertebb tangók alkotják, amit Edit Piaf sanzonjai és más szenvedélyes dallamok színeznek.

Crossover

Minden, ami belefér!! Az Allegra specialitása hogy átjár a műfajok között. Legyen az pop, rock, jazz, mi eljátsszuk. ABBA, Máté Péter, Queen, Michael Jackson…? Gyerünk, hadd szóljon!

Opera-álom

Az operairodalom legszebbjeiből kapnak egy csokorra valót, akik énekes szólistáinkkal és velünk tartanak ezen a felemelő hangversenyen.

Zenekóstoló

című koncertünkön a zenét és a gasztronómiát házasítjuk össze. Rövid anekdotákkal és játékkal fűszerezzük az ínycsiklandó műsort.

Reneszánsz mulatság

Melyen korabeli ruhát öltünk, és középkori muzsikával szórakoztatunk.

Tavaszi zsongás

Bizsergető hangulatú, friss spanyol és latin ritmusokat adják alapját e hangversenynek. Közreműködő gitárművészünk csak fokozza a hangulatot…

Áldott húsvét

Az ünnephez méltó, emelkedett hangvételű műveket szólaltatunk meg Bach, Händel, Haydn és Mozart szerzeményei közül.

Nyári üdítő

Egyik legsikeresebb műsorunk! Könnyű jazzmelódiák, jól ismert számok a nagyoktól.
Gershwin, Cole Porter, Duke Ellington és társaik adják meg a feelinget.

Őszköszöntő koncert

Őszi, rozsdás hangulatú barokk darabokból álló műsorunkban Vivaldit és a többi barokk zeneszerzőt hívjuk segítségül.

Adventi és karácsonyi hangversenyeinkkel

megteremtjük a szívekben a meghitt várakozás hangulatát és a muzsika hangjaival hozzájárulunk a boldog ünnepléshez.

Bécsi szilveszter

a Strauss család indulóival, polkáival és keringőivel teremt vonósnégyesünk a bécsi újévi koncerthez hasonló fergeteges hangulatot évnyitó koncertjén.

Bálok táncai

Kvartettünk repertoárján számtalan tánc található. Kívánságra egy egész koncertnyit összeállítunk belőlük és igény szerint táncos barátaink gyönyörű koreográfiát készítenek rá.
Vagy Önök inkább táncolnának? Mi szívesen húzzuk a talpalávalót!

Éljen a magyar

Nemzeti ünnepeinkhez ajánljuk ezt a programunkat, ahol Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla és más magyar szerzők műveit játsszuk.

Beavató, hangszerbemutató gyermekeknek

Csuka Tímea gyermekműsorai "Ütemvárosból" vonósnégyesünkkel igazi jó kis kalandok.
Izgalmas, kipróbálós, együttjátszós…
Ovisoknak és sulisoknak ajánljuk.


Saját ötlete van?

Állítsa össze műsorát egyéni elképzelése alapján!

Mi megvalósítjuk!

Borbarát műsoraink

Toroköblögető

Az operett, a pezsgő és a bor kicsit sem különös viszonyát domborítjuk ki ebben a programunkban, ahol a mindenki által nagyon jó ismert daloknak köszönhetően kedves közönségünk is önkénytelen dalra fakad majd. A „hangadó” Eperjesi Erika művésznő lesz.

Budai daloló

A Horvát-kertet, a budai kiskocsmákat, a boldog békeidőket idéző dalcsokorral és Eperjesi Erika énekesnővel keltünk, nosztalgikus hangulatot vidám, borozgató közönségünkben.

Zene kóstoló

Című műsorunkat borvacsorákhoz is ajánljuk, ahol a zenét és a gasztronómiát házasítjuk össze. Az ínycsiklandó menüt egy színész barátunk fűszerezi meg Rossiniről és Krudyról szóló anekdotákkal.

Hegyaljai válogatás

Borkóstolással egybeköthető zenés estünk, ahol beszélünk a szőlő a bor és a zene kapcsolatáról és jó gazda módjára az egyes fajtákhoz különböző karakterű zeneszámokat kínálunk.

Reneszánsz buli

Bacchus tiszteletére játszunk jó hangulatú középkori dallamokat korabeli ruhákat öltve.

Jóféle hazai

A magyar emberek és a magyar bor ihlette bordalok, indulók, polkák csendülnek fel hangversenyünkön. Erkel Ferenc és a Strauss család tagjainak magyaros szerzeményei, alkotják estünk gerincét. Igény szerint csatlakoznak hozzánk énekes szólistáink.

Hordópördítő- Újévköszöntő

Boldogságos…, újéves…, pezsgős…, boros…, koccintós…, mulatós…, fergeteges…..!!!!!
Vidám, szilveszteri vicces koncert (vagy vacsora) amúgy Allegrásan….

Mámor borbár

Temperamentumos, latin mix.
Jó bor, tüzes muzsika, izzó hangulat táncosokkal!
Mi kell még?

Képek

Videók

Esküvőre

"... az ifjú párok, akik már túl vannak a nagy napon..."

Zsófi és Zoli

Nekünk nagy élmény volt, hogy jelen voltatok! A tündérmese veletek együtt vált valóra. Köszönjük, hogy esküvőnket felejthetetlenné tettétek!
Zsófi és Zoli

Andi és Tamás

Fantasztikus hangulatot kölcsönöztetek az esküvőnknek, elegáns és kifinomult volt vonósnégyesetek hangzása által a nagy esemény. Segítőkészségetek és több éves tapasztalatotok is sokat jelentett számunkra. Nagyon tetszett, hogy nemcsak az alkalomhoz illő, de egymással harmonizáló ruházatot viseltetek. Még egyszer köszönünk mindent!
Andi és Tamás

Kitti és Laci

A játszott művek az egész esemény alatt (ceremónia és lagzi) pontosan illettek a hangulathoz. A nagy eseményhez nagyon ünnepélyes tudott lenni, de a tánchoz is sokkal kellemesebb volt, mint a hagyományos lagzi zene. A magunk részéről azóta is úgy gondoljuk, jó választás volt Titeket hívni!
Kitti és Laci

Csenge és Tamás

Mikor a dallam a szívedben csendül fel...

Rohanás, esküvőszervezés, ruha, virág, zene, kipipálva. Mert másfél hónapod van arra, hogy az egészet összerántsd. Az első esküvő a Diósgyőri Várban, tehát jó lesz, ha jól csinálod. Mert életed legfontosabb napja, mert grandiózus és mert profinak kell lennie. És felhív a zenekar vezetője, hogy milyen zeneszámokat szeretnél hallani a Nagy Napon. Kérdem én – ’Mit szoktak ilyenkor? A Nászindulót, vagy mifene?’ Mire a válasz – ’amit szeretnél.’ Amit szeretnék? Felmerül bennem a cím, életünk meghatározó zeneszáma : Brian Adams-I do it for you. Hiszen íjászok vagyunk, meg amúgy is...de az nem hegedűre íródott...mindegy, bedobom. A válasz: ’Rendben, mehet.Többi?’ És felsorolom az összes kedves dal címét, melyek fontosak számomra. A válasz egyértelmű: ’Rendben, köszönöm!’ No ebből mi lesz? Sebaj, a zenekar legalább le van tudva, úgyis szorít az idő. Épp csak a helyszínt, ruhát meg semmilyen más, egyéb részletet nem fixáltunk... És itt a Nagy Nap. Basszus, a zenekar!Nem egyeztettünk, csak egyszer - lesz, ahogy lesz, így maradt. Belekarolsz a vőlegénybe, állsz az ajtó előtt, jujjujj rá ne lépjek a ruhára,mert mindenki engem néz majd, ahogy a Lovagterem padlóját felnyalom és ... indulás...! És hirtelen minden szép és tökéletes. És megnyugodtál és a felhők felett lépdelsz. Mi történt? Felcsendül a szívedben a dallam, ami összeköt kettőtöket és átjárja a szívedet. Nem a füleddel hallod először, mert nem tolakodó. Pont jó. Felfogod, hogy ez az Allegra, rájuk nézel, mosolyognak. Szépen öltözöttek, fenségesen játszanak és kedvesek. És te úgy érzed, minden olyan, amilyennek lennie kell, és megéled ezta nagyszerű pillanatot. Hálás vagy. Köszönöm szépen az Allegra vonósnégyesnek, hogy pont ők voltak azok, akik segítettek megélni a pillanatot!
Lugosi Nikolett

Csenge és Tamás

Köszönet!

Ezúton szeretnénk megköszönni az AllegrA Vonósnégyesnek, hogy zenéjükkel meghittséget és romantikát varázsoltak esküvőnkön a templomba. Szívet melengető muzsikával tették különlegessé és felejthetetlenné a szertartást mindannyiunk számára! Örök élmény marad! Köszönjük!
Csenge és Tamás

Partnereink

Kapcsolat

Amennyiben kérdése lenne, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Telefon+36 (30) 9759332
E-mailinfo@allegraquartet.hu vagy monokildi@chello.hu